A kiállítás keretében ezúttal három festőművész, Deák János, Podolyák Vilmos és Aurel Tent mutatják be alkotásaikat. A felsorolt három név már nem hangzik ismeretlenül a művészetkedvelők körében, ugyanis az alkotók nem első alkalommal állítják ki munkáikat Szatmárnémetiben.
A kiállítást Gergely Csaba, a Szatmári Képzőművészek egyesületének elnöke nyitotta meg, majd a megnyitón jelenlévők sorra köszöntötték a művészeket. Az alkotók munkásságát szintén Gergely méltatta, aki néhány életrajzi adatot is ismertetett a jelenlévőkkel.
Deák János 1928. január 16-án született a „piktorok városában", a Zazar-parti Nagybányán. A festőiskola tanára, Ziffer János útmutatásai szerint kezdett dolgozni. Művészetére mégsem Ziffer gyakorolta a legnagyobb hatást, hanem Nagybánya másik festőegyénisége, Nagy Oszkár, aki a negyvenes években lett irányítója.
„Deák János elsősorban tájképfestőnek vallja magát. Mégsem a konvencionális természetszemlélet jegyében ábrázol, hanem az urbánus tájra, ennek állapotszerűségére, belső mozdulatlanságának megragadására összpontosít. Képeinek kedvelt színhelye szülővárosa, Nagybánya, az egykori ódon kis bányaváros, valamint a közelében fekvő Felsőbánya, Fernezely és Kapnikbánya. Művészetének ereje a vizualitásban rejlik. A képszerkesztés egyensúlyát a színhatások szélsőségesen felfokozott dinamikus vibrálása bontja fel" - magyarázta Gergely.
Deák az expresszivitás növelése érdekében gyakran használja a keveretlen színek ellentétét, amely a kék, lila, sárga, zöld, vörös színekre festett falakon, vagy éppen vegetáción nyilvánul meg. Előfordul, hogy ugyanazon az alkotáson koncentrált fényt és szórt megvilágítást is alkalmaz, anélkül, hogy ez a kettősség stílustöréshez vezetne.
Podolyák Vilmos 1943-ban született Sárközújlakon. Egyike a legtermékenyebb, legtevékenyebb és legismertebb szatmárnémeti festőművészeinknek.
„Művészetében a fordulópontot a 70-es, 80-as évek hozzák, amikor is elköltözik a festői Nagybányára. Ott ismerkedik meg a Nagybányai festőiskola művészetével, magába szívja annak lényegét, a színek, a természet varázsát. Kialakul egyéni színvilága. Színei letisztulnak, a természet átlényegül, igazi nagybányai festőművészé alakul. Immár úgy emlegetik mint a kortárs nagybányaiak egyik pregnáns alakját" - mondta el Gergely.
Tájképein megjelennek az alakok, emberek, az őket kiszolgáló állatok is, jelezve a művész hitét a természet - ember közötti szimbiózis lehetőségében. Kialakulnak kedvenc témái. A fő motívuma a táj marad, de megjelennek a pompás virágcsendéletei is.
Aurel Tent Nagyváradon született 1930-ban. Bákóban rendezi meg első személyes kiállítását vízfestményekkel. A Bákói Művészek Egyesületének tagjaként rész vesz az egyesület kiállításain, számtalan nemzeti díj tulajdonosa.
2000-ben Szatmárnémetibe költözik és rögtön beleveti magát annak művészeti életében a Szatmári Képzőművészek Egyesületének tagjaként, részt vesz annak mindegyik közös kiállításán, évente megrendezve Szatmárnémetiben az egyéni kiállításait is. 2005-ben nyílik első egyéni kiállítása Ausztriában.
A Szatmárnémetiben kifejtett tevékenységéért megkapja a Szatmár Megyei Művészetet irányító központból a „A Művészet nagy öregje" címet.
Gergely Csaba szerint Tent úgy grafikus mint festőművész. Grafikáit és főleg akvarelljeit nagyfokú finomság, a vonalak rafinált játéka és a színek vibrálása jellemzi. Ugyanez mondható el festményeiről is. Alkotásai a mester humanitásáról, emberszeretetéről, a román népművészet, falu iránti szeretetéről és ragaszkodásáról árulkodnak. Színei vibrálnak, szívesen használja az egymás mellé kent hideg és meleg színfoltokat, jellemző színvilágára a kékek, lilák használata. Szívesen és gyakran festi a falu nőnemű lakosságát, ilyenkor az alakok dekoratív ritmikus váltakozása összecseng a hideg, meleg színek játékával.